Jó-e a fejlődés az afrikaiaknak?

Miért nem hoz boldogságot a fejlődés Afrikának?

Azért, mert bár sokszor nem így gondolják most itt az emberek, de most ők alapvetően boldogok. Megvan mindenük, amire most szükségük van: van mit enniük (nem túl változatos az étrendjük, de nem éheznek), van hol aludniuk, van családjuk, vannak szabályaik, szokásaik, vallásuk, csendben, békében élik az életüket. A színvonal, ha nem is kőkorszaki, mert van már vasszerszámuk (balta, ásó, csákány, kés), de nem túl fejlett. Megtermelik azt a pár terményt (kukorica, kasszava gyökér, hagyma, paradicsom) és azt a pár állatot (csirke), amire szükségük van és kész.

Nincs áram, nincs mobiltelefon, de nincs villanyszámla sem.

Ha bejön a nagy fejlődés, amit szeretnének, akkor hirtelen nagyon gazdagok lesznek, hisz megkapják a helyi fizetést (20.000 Ft/hónap) és nagyon hamar ráfognak jönni, hogy ez semmire sem elég. Megjönnek majd a reklámok, hirtelen ők is majd mobiltelefonra, színes TV-re, autóra fognak vágyni, amit ebből a pénzből soha nem fognak megvenni.

Ha eljutnak egy közeli városba (150 km), ahol még sosem jártak, akkor rájönnek, hogy esélyük sincs jobban élni. És ekkor lesznek boldogtalanok.

talajminta.jpg

Jó példa erre, amikor a talajminták kiásására (a csontszáraz agyagos földbe kellet egy 1 méter mély gödröt ásni, hogy lehessen laboratóriumi vizsgálatra minden földszelvényből mintát venni) Ben felvett egy rakás embert. A napi díjuk 5 dollár volt, ezt a Főnök számon is kérte, nem volt szabad többet fizetni. Akkori árfolyamon ez kb. 30 kwacha volt, de mivel nem volt apró Bennél így 3 ember kapott 100 kwachát. A legértelmesebb kapta meg, hogy fizesse ki a többieket. Ezért be kellett mennie a városba felváltania pénzt (50 km oda, 50 vissza stoppal – autó óránként egy darab, esetleg busszal egy szakaszon). A srác majd elájult a rengeteg pénz láttán, felsikoltott és elrohant azt kiabálva, hogy megy a városba és „I’m a towny now, I’m a towny now!”. Mindenkit lefitymált, hogy ők már csak buta falusiak, de ő most városi ember lett.

Két nap múlva tért vissza leforrázva, pénz nélkül. Eddig tartott a városi lét, no meg a „rengeteg” pénz.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarfarmerzambiaban.blog.hu/api/trackback/id/tr2113745048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Magyar Farmer Zambiában

Ez a blog arról szól, hogy pár lelkes és bátor ember elhitte, hogy érdemes a világ déli felén, Zambiában, Afrika kellős közepén mezőgazdasági termelésbe fogni. Megvettek egy farmot és a hosszas engedélyezési folyamatok után 2018-ban megkezdődik a munka. Ahhoz, hogy minden rendben menjen, szükséges a helyi jelenlét, így egyikük, nevezzük a továbbiakban Pistinek, kiköltözött Afrikába. Az ő kalandjait olvashatod a továbbiakban.

süti beállítások módosítása