Hosszas várakozás és idegeskedés után végre megérkezett a farmra a Dél-Afrikából vásárolt nehéztárcsa.

A szép, új, zöld tárcsa

Valószínüleg ez volt az utolsó külföldi bevásárlás, mert amit a zambiaiak a határon művelnek, az borzasztó. Egyszer még csak mosolyog rajta a fehér ember, de másodszorra már dühös, harmadszorra pedig valószínüleg agyvérzést kapna. Persze ha nem sürgős, akkor ki lehet bírni a határ bonyodalmait, mert az árkülönbség jelentős. Zambiában minden 20-30%-kal drágább, mint Dél-Afrikában. Mivel mindent importálnak, ezért gondolom mindenki beárazza a kazangulai határátkelés során kapott agybajt. A tárcsának is kalandos volt az útja. Kazanguláig (Botswana és Zambia határa) gond nélkül eljutott a szállítmány. Itt egyrészt borzasztó hosszú sor és az a hír várta, hogy Húsvétra való tekintettel csak a személyforgalom fog üzemelni, teherjárműveknek várniuk kell. Szerintem így április végén még mindig van ott olyan teherautó, amelyik Nagypénteken állt be a sorba... Ezért Charles és Erik úgy döntöttek, hogy irány Zimbabwe. Ugyan 1000 USD az útdíj, de üzemel a határ. Itt is volt sor, de Chirungunál tényleg hamar átjutottak, 5 nap alatt megvolt az átkelés. Charles (a farm jövendőbeli fehér gépszerelője, őt csípte meg legutóbb a skorpió) és Erik a sofőr (zimbabwei és szívesen jönne a farmra gépkezelőnek) lelkesen eredtek útnak. A lelkesedés az első rendőrségi ellenőrző pontig tartott, ahol 300 kwachát gomboltak le róluk a rend derék őrei mondvacsinált okokkal. Aztán jött a következő 300 kwacha, mert hajnali 4:45-kor külföldi rendszámú teherautó nem közlekedhet Zambia útjain. Este 9:00 és reggel 5:00 között külföldi kamionstop van. Kicsit sem protekcionista az intézkedés. Aztán már csak egyszer fizettek Mpikában, mert a rendőr néninek nem tetszett a határon kapott hivatalos papír. 

Itt azért kár volt fizetni, mert a helyi rendőrökkel jó kapcsolatot ápol a PAMO, ez már a mi „felségterületünk”. Chico és Zimba rendőrtisztek minden évben kapnak tőlünk egy kis vadhúst (ezt a PAMO szomszédjában lehet lőni Charlie-nál, róla még lesz szó), ezzel is ápolva a barátságot. Erre szükség is volt, mert 2 éve az egyik magyar kolléga hazafelé autózva a kisteherautóval, éjjel, Mpikából elütött egy az út közepén kolbászoló, csatarészeg, mint később kiderült, mentálisan zavart néger férfit. Mivel a kölcsön teherautónak afrikai módon volt megcsinálva a fékje (magyarul inkább nem fogott, mint igen), ezért a fékezés ellenére (tegyük hozzá: éjjel az út közepén sétáló fekete embert nem lehet időben észrevenni, nem használnak lámpát, nincs rajtuk semmi fényvisszaverő – kivéve a foguk, ha mosolyognak  - és az afrikai éjszaka nagyon sötét, közvilágítás csak elvétve akad még Lusakában is), ezért kb. 80-nal ütköztek. Az áldozat kb. 10 métert repült, majd landolt az aszfalton. És túlélte! Bevitték a mpikai kórházba (lehet hogy ez volt a veszélyesebb az életére és nem a gázolás...), ahol kiderült, hogy eltört a lába és van egy csomó horzsolása. A részegnek Afrikában is szerencséje van! Ennél az esetnél alakult ki a jó kapcsolat a helyi rendőrséggel.

Charles és Erik 1 hetet töltöttek a farmon. Ezalatt Charles megjavította a leamortizált régi Hiluxot (úgy tűnik módszeresen tették tönkre az alkalmazottak), szerelőhöz vontatták a szintén nagyon beteg Land Rovert (zambiai okos kollégánk fél évig hajtotta differenciálzárral, nem tudta mi az a sárga lámpa a műszerfalon. Ő élt 16 évet az USA-ban...) és hegesztett a zöldségeshez egy rakás acélszerkezetet.

A zöldség palántázó szerkezete

Hasznos fickó, csak ember legyen a talpán, aki  megérti, mert dadog és hadar egyszerre. Mindezt afrikaans dialktussal megspékelve.

Pisti 10 óra autózással Lusakából megérkezett a farmra egy keddi napon. Ekkorra már útközben kiderült, hogy fordulhat is vissza Lusakába, mert baj van a gépek dél-afrikai ÁFÁ-jának a visszaigénylésével. Így szerda reggel Charles és Erik mellé beszállt a kis Hyundai teherautó fülkéjébe és elindultak vissza a fővárosba. Hát a kis Hyundai, nem egy nagy Scania... A fülkébe be tud ülni három ember, de nincs hely csomagnak és három főnek mondjuk 1,5 órai útra elviselhető (ekkor sem kényelmes). Ennek a kocsinak ráadásul csak egy sima platója volt, így nem lehetett a csomagokat oda sem rögzíteni. Így Pisti beült középre, ölébe vette a hátizsákját, Charles beült mellé, ölében a nagytáskával, amivel jött 3 hétre Zambiába és elindultak. Pisti megkérte Eriket, hogy ne nagyon váltogasson sebességet, mert a sebváltó a combjába és a térdhajlatába volt befúródva a fokozattól függően, de ezt a földúton nehéz volt megtenni.

Nem túl nagy a fülke...

Az ülések nem állíthatóak, a középső helyen fejtámla sincs, ráadásul klíma sem volt a kocsiban, így lehúzott ablak mellett utaztak. Ez nem is volt gond az első 30 kilométeren, de aztán kiértek az aszfaltra és Erik rákapcsolt. Rakomány nélkül fürge a Hyundai, Erik 120-szal nyomta neki. Na ekkor a lehúzott ablakok mellett Pistinek majd leszakadt a feje a huzattól. Felhúzott ablaknál, meg felforrt a fülke, lehetett választani...

A 120 km/h nagy előnye, hogy gyorsabban lehet célbaérni, hátránya, hogy kicsit nehéz megállni a felbukkanó kátyúk előtt. Márpedig a kátyúk azok jönnek. És itt nem a jogosan sokat szidott magyar kátyúkra kell gondolni! Ezekben biztosan kitörik a kerék, felborul az autó, esetleg beleesik (nem vicc, van ekkora is). Egy „szerencse” van, hogy a kátyúk tartósak, így ha az ember nem először jár arra, akkor megtanulja, hogy hol kell lassítani. Néha persze karbantartják őket, ilyenkor vörös földdel töltik meg a lyukat. Az első esőig egész jó megoldás...

Szóval Erik száguldott, a kátyúk jöttek, Erik padlóféket nyomott, Pistiék meg csomagostul 10 percenként felkenődtek a szélvédőre (ja mert biztonsági öv sem volt a Hyundaiban). De így is, vagy épp ezért jó hangulatban telt az út. Tartott ez egészen Serenjéig. A rendőrségi ellenőrző ponton a biztos úr észrevette, hogy törött a szélvédő. Valamiért ez főbenjáró bűn Zambiában, nem szabad repedt üveggel közlekedni. Amúgy meg az utak miatt állandó a kőfelverődés, így a legtöbb szélvédő törött. Nade külföldi rendszám, törött szélvédő, óriási kasza lehetőség a rendőröknek. Hiába mondjuk, hogy most törött el Mpika és Serenje között (tulajdonképpen igaz, csak még odafelé történt és azóta továbbrepedt), félreállítanak.

Félreállítva Serenjében

Kérdezik, hogy hol a police riport a törésről. Mondjuk, hogy nincsen, mert most törött el. Nem baj, akkor 300 kwacha bűntetés! Na ezt már Charles nem hagyta annyiban, kipattant a kocsiból, mint a mérges kismalac, berongyolt a rendőrségre és lehordta az egész csapatot. Tény, hogy Mpika és Serenje között ez volt az első rendőrörs, így csak itt lehetett volna jelenteni a törést. A zsernyákok mondták, hogy rendben, jelenthetjük, a jegyzőkönyv hosszú idő, kb. 8 órát vesz igénybe és büntit így is kell fizetni. Charles még dühösebb lett és elkezdte tanítani a helyi rendőröket. Volt rá alapja, mert 10 évig vezette a volksrusti önkormányzat közúti részlegét. Pont az ilyen esetek tartoztak hozzá. Szűk egy óra múlva, a jegyzőkönyvvel a kezünkben és fizetés nélkül újra úton voltunk!

Egy előnye azért volt a megállításnak, Erik észrevette, hogy csöpög valami a motorból. Szerencsére Charles autószerelő (is), így rögtön mondta, hogy csak a gázolaj lesz az. A következő benzinkútnál, szerencsére innen már közel volt, megálltunk. Kiderült, hogy az egyik befecskendező cső lazult csak meg. Charles kézzel is meg tudta húzni annyira, hogy elálljon a folyás. Csapathattunk tovább!

Szerelés

Sötétedésre ért a csapat Kapiribe. Újabb rendőr poszt... Kérdés: ki a kocsi tulajdonosa? Erik mondja, hogy melyik dél-afrikai cégé. Miért nincs a kocsi oldalán felmatricázva a tulajdonos? Félreállítás, bírság. Ekkora hülyeséget még egyikünk sem hallott, ilyen szabály nincs is, több sem kellett Charlesnak, kipattant és elment intézkedni. Erik 10 perc múlva sápadtan jött vissza a kocsihoz, hogy Charlest le fogják tartóztatni, mert épp üvöltve magyarázza a törvényt a rendőröknek. Erik, mint általában a feketék nagyon fél a hatóságoktól. Charles külön dühös volt, mert itt fizettek 1 hete az éjjeli vezetésért. 20 percen keresztül kiabált az őrmesterrel. És megúsztuk megint!

Ekkor mondta Pisti, hogy ha még egyszer megállítanak, akkor fel kell ajánlani a zsarunak, ha olyan indokot tud mondani a bűntetéshez, amit még nem hallottunk korábban, akkor automatikusan kap 100 kwachát.

Most már tényleg bele kellett húzni, mert 9 előtt Lusakába kellett érni, nehogy újra külföldi rendszámmal éjjel vezessünk. Erik nyomta a gázt, mint süket a csengőt. Viszont kiderült, hogy sötétben a feketék sem látnak! Minden faluban van a főutakon is fekvőrendőr, hogy lassítsanak az autók. Ezekkel csak négy baj van: 

1. nem lehet tudni, hogy faluban vagyunk, mert nincs sehol jelezve
2. éjjel nincs közvilágítás, sok esetben fény sem, így a házakat sem lehet látni
3. a fekvőrendőrök sincsenek jelezve, kifestve, megvilágítva, stb.
4. az útépítők kedvük szerinti méretben és formára építik az akadályokat, cseppet sem törődve az autókkal (vagy a helyi autószerelővel boltolnak le, akihez a törött kocsival muszáj lesz bemennie a szerencsétlen autósnak...)

A Hyundai egy teherautó, így a felfüggesztése, rugózása teherre van kitalálva. A fekvőrendőrökre túl gyorsan ráhajtva óriásiakat pattogtunk az úton. Amin a személygépkocsi simán átmegy 60-nal, az a teharautóval maximum 20 volt.

Szóval Erik nyomta a kisteherautónak, ahogy a csövön kifért és nem látta meg a fekvőrendőröket (mert nem egyet építenek az országúton általában, hanem 8-10 van szorosan egymás után, hogy rázzon). Hiába fékezett az utolsó pillanatban, kb. 100-zal száguldottunk rá az elsőre. És innentől a következő négyet rázkódás nélkül vettük, mert a teherautó, mint a kaszkadőr bemutatókon felszállt! És repültünk vagy 15 métert, át a bukkanók felett, Pisti és Charles a mennyezetre felkenődve, csomagok szanaszétszállva a fülkében, suhantunk csendesen az éjben. Aztán leérkeztünk egy jó kis csattanással és átrázkódtunk az utolsó két fekvőrendőrön. Nagy élmény volt! Erik nem volt olyan vidám, de szerencsére a teherautó kibírta, nem esett benne kár. Annál több baja lett Charles frissen vásárolt söreinek. A sörösüveg nem szeret repülni, vagy landolni, a hatból három ripityára törött. Fürödni lehetett a sörben. De időben megérkeztünk Lusakába!